2017. március 25., szombat

Boulad atya a megváltásról. Ne boruljunk ki, vagy mégis?

 A múlt hét vasárnap egy nagyon jó keresztény blogger találkozón voltunk feleségemmel és lányommal, amelynek a témája a reformáció körül forgott, de megtisztelő volt, hogy meglátogatott minket az egyiptomi jezsuita Boulad atya is, és természetesen üzenetet is adott nekünk. A rendezésért köszönet Kölnei Líviának és Kóczián Marinak, és a helyért és Boulad atya látogatásáért a jezsuita Párbeszéd Háza vezetőjének Sajgó Szabolcsnak. 

 Boulad atyával kapcsolatban én nem voltam képben, hiszen mint protestáns nem igen legyintett meg előtte egy egyiptomi jezsuita magyarországi látogatásának lelkesedése. Bizonyos port felvert politikai értelemben, de nem ez mozgatta meg a fantáziámat, hanem a teológiája. Éppen azért, hogy jobban képben legyek, youtubon megnéztem néhány előadását és ezek között volt egy ami megakasztott.


Az előadásának a címe: átistenülés a mindennapokban. Különösen az a mondata, (nem szó szerint), hogy: Jézus nem azért jött, hogy megváltson (nyugati teológiai felfogásban). Egy pillanatra visszahőköltem, de mielőtt kiakadtam volna, néhány dolgot tudatosítottam magamban. 

1). Tudja miről beszél és bizony ő jezsuita, ami bizonyos értelemben garancia arra, hogy nem a kereszténységtől elrugaszkodott eretnekséget képvisel, hanem nagyon is képben van teológiai értelemben is.

2). Noha jezsuita, de mégsem a nyugati, római katolikus teológiát képviseli, hanem a keleti bizánci hagyományokat követi teológiai értelemben is, lévén ő alexandriai, azaz egyiptomi szerzetes (tudtommal, nem kopt).

3). Nem csak szerzetes és jezsuita, hanem keresztény misztikus is, amely azt is jelentheti, hogy dolgok mélysége jobban megérinti és ezt szívesebben képviseli mint a logikus nyugati keresztény gondolkodást.

4). Le kell vetkőznöm a protestáns előítéleteimet a katolikusokkal szemben, különös képen a bizánci teológia hagyományok tekintetében! Meg kell értenem a mondandójának a lényegét!

Ahhoz, hogy jobban megértsük a keleti keresztény gondolkodást, ahhoz tisztában kell lennünk azzal, hogy mi, nyugaton, a nyugati keresztény teológia gondolkodás emlőin nevelkedtünk, mi protestánsok is. Természetes már hallom is, hogy néhányan készek a megjegyzéssel: "mi semmilyen teológián nem nevelkedtünk, hanem csak a biblián." Ez lehet, hogy igaznak látszik, de a helyzet mégsem ilyen egyértelmű. Az, hogy ki mit ragad meg a bibliából és milyen logikai gondolat mentén épít fel, követ egy tant egy dogmát egy teológiát, azt igenis meghatározzák az elődök által levert cölöpök.

A nyugati megváltás értelmezés elsősorban az augusztinuszi és Canterbury anzelmi gondolatok mentén épül fel. Protestáns vonalon Luther, Kálvin is ezt a fonalat kapták el. A megváltás itt inkább jogi aspektusú, ahol a bűnnel megsértett igazságos Istent ki kell engesztelni. Mit tett Krisztus a kereszten? - Ez a fő kérdés és a megoldás is e körül forog. A szenvedő Krisztus a jellemzőbb, aki váltságdíjat, elégtételt (satisfactio) fizetett a tettével.
Az emberkép inkább pesszimista, mindenki bűnös az eredeti bűn miatt, de oly nagyon, hogy az emberben semmi jó nem maradt, semmi nincs amit csodálni lehetne.
Az üdvözülők csoportja inkább szelektív, az emberiség többsége egyértelműen a pokolba kerül. 
Isten elsősorban mint ítélő Úr jelenik meg, sőt, a tevékenységének az alapmotívuma is inkább az ítélet. Természetesen szerető Isten, de a bűn miatt az egész emberiséget illetően inkább korlátozott, szelektív a szeretet kiterjedése és hatékonysága. Jézus elküldése is az ítélet miatt van, mert Jézust ítélte meg helyettünk, A megváltást csak egy viszonylag szűk réteg élvezheti (a történelem minden emberéhez mérten).

A keleti megváltás értelmezés ennek inkább az ellenkezője. Nem nagyon használják a megváltás szót,  A görög egyházatyák elsősorban az életet ragadták meg. Nem annyira az a kérdés, hogy mit tett Krisztus a kereszten, hanem mit nyújt Krisztus személye és hogyan lehet az Ő isteni életébe részesülni? Krisztus elküldése (inkarnációja) elsősorban azért van, hogy az emberrel egyesüljön, hogy az ember is egyesülhessen Istennel. A megtestesülés és a feltámadás adja a keretet. Tehát Krisztus élete a fontos. Halála egy mag, amelyből élet fakad.
Az emberképe inkább pozitív, mert noha az ember bűnös de ezt sokkal jobban meghaladja Krisztus kegyelme és élete. A görög filozófia is jobban hatott a keleti keresztény gondolkodásra. A gondolkodás természete inkább a misztikumon alapszik mintsem a logikán (noha nem logikátlan).
A haragvó Isten megengesztelése nem nagyon merül fel, Krisztus inkább mint győztes jelenik meg, aki kiszabadít és diadalra emel. 
A kegyelem nem szelektív, hanem inkább univerzális. Ebből a megfontolásból származik (nem minden keleti teológusnál), hogy noha a kárhozat nincs tagadva, de lehet, hogy végül a pokol üres lesz az ember vonatkozásában. Nem azért mert az ember önmagában annyira jó, hanem mert a kegyelem végül is felettébb diadalmaskodik. 
A teózisz a fő cél, azaz, megistenülés, átistenülés, az isteni természettel való egyesülés. Az ember nem bírósági teremben van, ahol az a kérdés, hogy bűnös vagy igaz, hanem egy szentélyben, ahol egyesül Istennel.

Nagy vonalakban ennyit az össze hasonlításról, de mi az én személyes reflexióm?

Magamat is megleptem: nincs semmi tragédia!

1). Konstatáltam magamban, hogy az én bibliaértelmezésem, teológiám, bizony nyugati, szinte képtelen vagyok ebből kitörni. (Most még? Hálistennek? Sajna?)
2). Akár tetszik akár nem, és lehet, hogy ez sokaknak megdöbbentő, de azon a véleményen vagyok, hogy üdvösséget nem egy teológiai modell ad, hanem egy személy, Jézus Krisztus. Magyarán szólva nem számít (üdvösség szempontjából), hogy mit gondolunk az üdvösség a megváltás tanáról, hanem mit szólunk Krisztushoz? Ki Ő nekünk?

Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.(Mt. 16: 15-17)

2017. február 11., szombat

Kitörés Platón barlangjából.

Az ókori filozófusnak Platónnak van egy érdekes meséje, az emberiséget illetően, amely természetesen arra hivatott, hogy magyarázatot adjon, hogy miként élünk, illetve érzékelünk, és miért úgy ahogy, és mi van a mi tapasztalatainkon túl. A híres barlangtörténet.



Forrás: Wikipédia

Nem vagyok Platón követője, keresztyén vagyok, de azt gondolom, hogy sok bölcsesség volt a keresztyénség előtt és azon kívül is. Nem a platónista filozófiát propagálom, csupán megindította gondolataimat. Természetesen van jócskán vitatható gondolat, de miről is van szó barlang hasonlatban?

Adva van egy barlang, melynek az alján csücsülnek az emberek, vas lánccal megkötve. Mindig is ebben az állapotban voltak. Amit látnak, az azoknak a tárgyaknak az árnyképei, melyek fölöttük a barlang bejáratánál vannak, az égő tűz némi világosságot adva kivetíti azokat. Ők a valóságot nem látják, illetve nem látják, hogy mi van a barlangon kívül. A barlang mélyén ülve a félhomályban az árnyképek nézésébe és egymás korlátozott ismeretében élnek, mert meg vannak láncolva, igazán nem ismerik egymást. Nekik ez a természetes, ez a valóság, ez a világuk. Tegyük fel, hogy valaki mégis kiszabadul a láncból, elindul felfelé és ott egy más világ tárul elé. Kijutva a barlangból, megmászva a hegyet megpillantja a Napot. Rájön, hogy van egy igazi fényesség egy más világ. Kötelességének érzi visszatérni a barlangba, hogy beszámoljon a megkötözött embertársainak, de azok nem fogadják szívesen, bolondnak tartják, életére törnek, mert hát, ami a szemük előtt van, nekik az a valóság. Volt olyan rab, aki szintén kiszabadult a láncokból, elindult felfelé, de a barlang bejáratánál a félhomályhoz szokott szemét elfakította napfény, de nem ment tovább, nem szoktatta a szemét a fényhez, kellemetlennek találta a fényt, ezért visszament és inkább választotta a jól megszokott homályos világot.

Nem ragadnék le a filozófia értelmén, hogy mi az ideák világa, hogyan csoportosíthatók a különböző érzékek, illetve mit is jelent tulajdonképpen a platónizmus. Nem erre fókuszálnék, csupán a kép ami megragadott: Nem vagyunk mi is hasonlóan? Azt hisszük a mi világunkra, hogy ennyi a valóság. Nem ismerjük igazából egymást sem, mert meg vagyunk kötve, nem látjuk igazából a valóságot, csak egy villódzó árnyékot, amire azt hisszük, hogy valóságos. A félhomályra az hisszük, hogy az a világosság. Amiben élünk, ahhoz ragaszkodunk, mert ezt ismerjük, nem tudjuk, hogy van egy jóval fényesebb, tágasabb, szabadabb, gazdagabb élet. Az embertársainkat ismerjük, ahogy ismerjük, de igazán a lényüket a lelküket nem látjuk, külső felszínes benyomások vezetnek.

Körülvesznek a mindennapok, az anyagi szükségletek, igények, az emberi csatározások, a politika és e miatti hisztizések, a saját érdekeink, igazunk, világunk, de mindezek csupán a félhomályban táncoló árnyképek, nem az igazi valóság, a maga teljességében, főleg nem úgy, hogy ezek adjanak értelmet, célt az életnek.

Arra is gondoltam, hogy a más dimenzióban, Isten országában, a másik létsíkban, amely a biológiai halálon túl van, ott minden sokkal gazdagabb. A fény mellett a mi Napunk eltörpül, de az a fény nem vakít el, inkább körbefog, áthatol, mert az nem más, mint Isten és ami tőle jön az igazi teljesen áthatoló szeretet. Amik itt a földön vannak pozitív dolgok: érzelmek, színek, zene, illatok, beszéd, tudás, tájak, rétek, lakott részek, városok, mind ezek az odaáthoz képest csak homályosan táncoló árnyképek. Odaát a zene, a színek, a tájak szépsége, az illatok, a kommunikáció sokkal, de sokkal gazdagabb, mert a fény nem csak egy tűz a barlang szájánál, hanem az igazi fényforrás, Isten. Platón nem hitt a személyes, teremtő Istenben. Ugyanakkor a régi világ emberei sokkal fogékonyabbak voltak arra, hogy valamit kapizsgáljanak a másik létsíkról.

Platón nem foglalkozott azzal, hogy hogyan lehet eloldani a láncokat a barlang mélyén, hogyan válhat az ember szabaddá. A kereszténységben hitem szerint, Jézus Krisztus által megkapható a szabadság. Egyszer minden ember lánca elszakad, mármint ami ezt a földi világot illeti, de mi lesz azokkal a láncokkal amik lelki, szellemi eredetűek? Mert vannak ilyenek.

2016. december 27., kedd

Boldog új évet! Nyugalomra semmi ok!


Nos, egy év után újra itt vagyok. Egy kissé pesszimista cikkel jelentkezem, bocsánat az ünneprontásért! Úgy segítek magamon, hogy rövidebb cikkeket írok. A hosszú tanulmány jelleget jobban háttérbe szorítom. Igaz ez elsősorban teológiai blog,  mégis jobban kimerészkedek ebből a keretből, reagálva mindarra ami érdekes és időszerű. Természetesen a saját szemüvegemen keresztül, figyelembe véve minden korlátozottságomat, no meg, hogy le is írom, mert sokszor, sokkal árnyaltabb  a kép, mint ahogy a betűk ezt sugallják.

Most az ötlött fel bennem, hogy az emberiség, különösen a nyugati kultúrkör természetesen várja a haladást és a fejlődést egy modernebb és békésebb világban, ámde ez álomnak tűnik. A világ nem a jobb felé halad, amit oly nagyon szeretnénk.

A Közel-Kelet forrong és ennek nem látszik a vége. A vallási és kulturális megosztottság a rátelepült fanatizmussal feloldhatatlan ellentéteket szül. A nagyhatalmak kétszínű, sunyi romboló politizálással ezt még súlyosbítják is, vagy egyenesen elő is idézik.

Európa pedig szépen menetel a kulturális önpusztítás felé. Semmilyen normális válasza nincs sem a közel-keleti problémára, sem a normalitás határát átlépő migrációs kérdésekre és kihívásokra. Az európai elit természetesen irtózik a kereszténységtől, de nem irtózik eléggé a muszlim fundamentalizmustól. A másság istenítése az önnön jóléti világának a pusztulását jelentheti. Európában pl. irtóznak a magyar határ kerítéstől, de paktumot kötnek a törökkel, hogy tartsák vissza a menekülteket, akik a határon számtalan esetben lövik a népet. A valódi háborús menekültek nem mennek sehová ott sínylődnek a konfliktus zónákban vagy a menekülttáborokban. Az egész menekült befogadás egy nagy blöff, nem a valódi menekültek  többsége van itt Európában immár talán több milliós létszámmal (persze vannak, de az esélyeiket és a jó megítélésüket nagyban csökkenti, hogy nem ők dominálnak). A szélsőséges szabadelvű ideológiák és a pénz az igazi urak, melyekkel tömegeket csapnak be.

Távol-Kelet: noha nincs a szemünk előtt közvetlenül, de globálissá tud itt is terebélyesedni a
konfliktus. A Dél-kínai-tenger máris egy többszereplős egymással is szemben álló felekből álló térség. Kiemelten fontos kereskedelmi útvonal, kiemelten fontos halászati és természeti erőforrás lelőhelye. Kína gyakorlatilag teljes erővel próbál itt jelen lenni, zátonyokat sajátítva ki és mesterséges szigeteket emelve a hadiflottája számára, de Japán sem ül tétlenül. Az USA hadereje is egyre nagyobb erőt vonultat itt fel. Plusz az egyéb országok, akik szintén érdekeltek itt: Fülöp-szigetek, Vietnam, Indonézia, Malajzia, Brunei, Szingapúr. 

Észak-Korea nemzetközi kezelése pedig egy rossz vicc. A nyugati celebek a diktátorral "cukiskodnak", gyakorlatilag senki nem veszi komolyan, hogy bizony nagyon is valós veszélyt jelenthet katonailag a környező országokra, de még Amerikára nézve is. Az, hogy több százezres koncentrációs táborok vannak itt, nos, az emberjogi szervezetek ingerküszöbét nem nagyon éri el, könnyebb kérdésekkel foglalkoznak, a homofóbia és az iszlámofóbia sokkal jelentősebb veszély számukra, természetesen Európában és Amerikában. Sokkal inkább el vannak foglalva a keresztény maradiság elleni küzdelemmel, mint a valódi humanitárius katasztrófákkal. A civil segélyszervezetek közül sokan sokszor inkább politizálnak, mintsem, hogy valódi perspektívát kínáljanak a szerencsétleneknek.

Az ENSZ persze totálisan tétlen, nem látok bele a paklikba, de az az érzésem, hogy semmi komoly befolyása nincs, pláne az igazi konfliktus zónákra. Mellettük, jelenlétükben bármilyen népirtást meg lehet csinálni, sajna erre "csak" 25 évre visszamenőleg nem egy példa van.

Nos, az az érzésem, hogy az emberiségre leselkedő veszély ma nagyobb, mint tavaly ilyenkor, pláne mint tíz évvel ezelőtt. Ráadásul talán onnan, olyankor jön az igazi veszély, ahonnan, amikor nem számítunk rá. Szóval nyugalomra semmi ok, de talán remény van, de azt kell mondanom, hogy megítélésem szerint ez inkább spirituális remény, mint külső, globális haladásba vetett bizalom.

2015. november 27., péntek

Megjegyzések az iszlámmal kapcsolatban.

Az iszlám vallás, nem ismeri a modern európai ember vallásról alkotott felfogását. Megérthető egyáltalán a mi fejünkkel, hogy tulajdonképpen mi is az iszlám célja? Attól tartok, hogy nehezen, illetve a saját gondolkodásunk, kultúránk, vallás felfogásunk börtönébe vagyunk, és ez megvezet minket. A teljesség igénye nélkül néhány pontban vázolnám ezt.

1. Rögtön az elején érdemes tisztába tenni a fogalmakat, mert itt is kaotikus a helyzet. Az iszlám, mint vallás és a muszlim, (magyarítva, muzulmán), mint ember nem ugyanaz. Ha a muszlim embert nézzük, akkor ezt nem szabad automatikusan azonosítani az iszlámmal. A muszlim hit az iszlámon alapszik, de annak megélése és gyakorlati következménye nagyon sokféle lehet. A muszlim ember ugyanúgy ember, családdal a háta mögött és boldogulni akarással, mint bárki más. A nagy többség egyáltalán nem potenciális terrorista, csal élni és boldogulni akarnak. Az igaz, hogy nem tudják és nem is akarják úgy értelmezni az iszlámot, mint a keresztény ember, pláne nem, mint a világi nyugati ember. Ezen a területen, jó ha néhány dolgot tisztán látunk.

2. Nézzük az iszlámot, mint vallást. Nem megyek bele, hogy ez sem egységes és milyen ágai vannak, melyek egymással is ellenkeznek. Csak néhány jellemzőt ragadnék ki, melyek rámutatnak arra, hogy ez nem kompatibilis az európai vallási pluralista felfogással, és társadalom szemlélettel, de teljesen más természetű is, mint a kereszténység hit felfogása. Az iszlám alapvetően férfias, cselekedet központú és nem a szív vallása. Ezért viszonylag egyszerű. Nem hangsúlyos, vagy egyáltalán nincs is benne, hogy milyen a muszlim hívő bensőséges kapcsolata Istennel. Ez csak úgy jelenik meg, hogy Allah, mit akar, az ember hozzá közel, igazán sose kerülhet, még a szerintük üdvözültek is  viszonylag messze lesznek tőle, mert Allah nagy és hatalmas.
A keresztény bűnbánat és hit általi megigazulás megélése csak nyavalygás, amiben semmi becsülni való nincs, szerintük. A tettek számítanak, a félelmetes Allah akarata szerint.

3. Az iszlámot nem lehet elkülöníteni a társadalomtól és annak törvénykezésétől. Nos, itt van az, amit Európa nem ért, és úgy tűnik, hogy mindenki elbeszél egymás mellett. Az iszlám a világot két felé osztja, az alapján, hogy az iszlám törvénykezési rend a saría működik e benne, vagy nem, de az kívánatos lenne. Az iszlám háza, (dar al-islam) az a társadalom, amely mindenestől iszlám alapú, amelyet, "csak" védeni kell, ha kell fegyverrel. A világ többi része, a háború háza (dar al-harb), amelyen még meg kell valósulni a saría alapú társadalomnak! Ezt meg kell hódítani az iszlám számára. Ennek jellegében, eszközében és idejében van különbség, hogy hogyan és mikor történik, de, hogy ez cél, és kívánatos, ebben nincs kétség. Amit nem akar az európai ember megérteni, hogy az iszlám nem csak az egyes emberek vallása, hanem egy vallási és társadalmi szemlélet, melyet nem lehet ketté választani. Éppen tegnap néztem egy kis online videót, hogy Németországban az integrációs oktatásban arra tanítják a muszlimokat, hogy a német alkotmány fölötte áll a Koránnak. Szerintem semmit nem érnek el ezzel a céllal, mert ez teljesen elképzelhetetlen egy muszlimnak. A társadalom és vallás, nekik nem kettő. Lehet, hogy kényszerűségből most még az, de az iszlám hit szerint ennek egyesülni kell!

4. Nagyon fontos megérteni, hogy az iszlám eredeti jellegében alapvetően harcias, hódítani akaró. Ettől sokszor eltértek, békésebb irányba, de az iszlám fundamentalizmus éppen azért lehet sikeres, mert amikor a gyökerekre mutat, akkor éppen nem a béke és a szeretet dominál. Szerintem alapvetően téves és félrevezető az a divatos vélemény hangoztatása, hogy az iszlám a béke vallása. Ennek a gyökereket vizsgálva nem sok nyoma van. Míg a kereszténység eredeti jézusi gyökerei békések, ha erről letértek a keresztények (vagy annak mondottak), akkor váltak harciassá és véressé, mint ahogy ez a középkorban is látszik. Ha ellenben visszatértek a gyökerekhez, akkor szelíddé, békéssé lettek, mert ez jellemezte Jézust is és ezt tanította. Tehát szerintem alapvetően téves azt gondolni, hogy az iszlám azért harcias, mert a kereszténységhez képest van öt-hatszáz év hátránya, de ezt ugyanúgy be lehet hozni. Ez szerintem nem igaz! Mivel teljesen mások az alapok, ezeket nem lehet „behozni” megváltoztatni! Ebben is óriásit téved, és álomvilágban ringatja magát a nyugati társadalom, tartok tőle, hogy az ébredés nem lesz kellemes. Már most is vannak ennek szörnyű jelei, de nem megyek bele, mert ez más kérdés.

5. Van ami kapcsolódási pont lehet a keresztény misszió számára, mert az nem kétséges, hogy a muszlimoknak is szükségük van megváltásra és bűnbocsánatra. Ez a kapcsolódási pont, amely alapján az evangélium áttörheti a vallási burkot, ez pedig Jézus személye lehet. Nagyon fontos, hogy nem a keresztényi dogmák alapján, mert ettől mereven elzárkóznak. Hanem Jézus személye, akit nem tagadnak, de nem hiszik, hogy meghalt a kereszten. Hogyan is halhatott volna meg egy igaz, Isten támogatását bíró próféta? Mint már feljebb utaltam rá, hogy az Iszlám harcias, férfias vallás, melyben nincs helye semmilyen gyengeségnek, és szinte így természetes, hogy tagadják, hogy Jézust le lehetett győzi, pláne, hogy önként odaadta magát a kínhalálra. Ami viszont az iszlám erőssége az a gyengesége is, hogy nincs benne semmilyen bensőségesség és szeretet Istennel kapcsolatban. Jézus személye ezt az űrt tudja felhasználni és ez alapján mégiscsak van egy olyan fogódzó, amelyben Isten megtudja őket ragadni.

6. A muszlimok vallása tehát az iszlám, amely nem hajlítható semelyik irányba, sem nem lesz plurális, elfogadó, másokat elismerő, sem nem integrálható (a vallás, nem az ember) maradéktalanul a modern társadalomba, mert teljesen más a természete. Ugyanakkor, az élet és Isten munkája képes a muszlim embert "hajlítani", megtörni, mert a muszlimok vallási megelégítettsége szerintem az iszlám alapján messze nem teljes, mivel hiányzik az Istennel való megbékélés és bensőségesség. Kifelé a legtöbb ember tudja magát tartani, ha kell a vallásra támaszkodik, de a legerősebb ember is meg tud belsőleg törni és erre az iszlámnak nincs kielégítő megoldása, de Jézusnak igen. Jézus ezért tudott hatalmas lenni, pusztán azzal. hogy itt élt, mert az összeszakadt, megtört emberek tudtak kihez menni, és ez ma is így van. A valódi kereszténységben az a szép, hogy nem egy valláshoz kell megtérni, hanem egy személyhez Jézushoz, aki hozzá kapcsol minket Istenhez. Innentől kezdve, pedig Isten munkálkodik, oda tudja azt az embert is vinni a kereszthez, aki előtte ennek ellenállt.