2011. szeptember 11., vasárnap

Szabad az akarat?


Nem kívánok sokat foglalkozni a kérdéssel, noha nem egyszerű a válasz. Meglátjuk, hogy mennyire sikerül tömörnek lenni. Keresztényként teszem fel a kérdést: természet szerint van szabad akarata az embernek (liberum arbitrium)? Nem is gondolják sokan, hogy ez a kérdés milyen ősi filozófia kutakodásból ered. Nem az a kérdés, hogy a keresztény, hívőnek  van e szabad akarata, mert ez más kategória, más megközelítést igényel. 


Ez tehát eredetileg nem bibliai és  teológiai kérdés, hanem hellén sztoikus filozófiai.

 Én mégsem akarok ebből a szemszögből közelíteni a témához. Arra keresem a választ, hogy biblikusan és teológiailag meg lehet e válaszolni eme felvetést? Sok keresztény kapásból tudni véli a választ, át sem gondolva, hogy az állításuk mit is húz magával. Vannak akik igennel felelnek, mert ők úgy gondolják, hogy a szabad akarat tagadásából egyenesen következik a fatalizmus, ami tudvalevőleg idegen Szentírás üzenetétől. Mások pedig rögtön tagadják, hivatkozva a reformátorokra és a puritánokra, rámutatva arra, hogy  ha igennel felelnének, akkor ez sértené Isten elsőségét és dicsőségét, mintha Isten ad hoc jelleggel reagálna az ember szabad válaszára, ami tudvalévő megint idegen a Szentírás üzenetétől.

 A választ az első embernél kell keresni. Többnyire nem tagadják, hogy az első emberpárnak ténylegesen szabad volt az akarata. Szabadon ugyanolyan súllyal dönthettek jó és rossz között. Nem volt bennük semmi megkötözöttség, bűnös hajlam. Isten az embert eredetileg igen jónak teremtette. Az ember szabad volt. Beszél a Biblia arról, hogy az első emberpár elbukott és azóta senki sincs aki tökéletes és bűn nélküli lenne. Ebben is egyetértenek a keresztények. A bűn, mint egyetemes tapasztalat létezik, ezt tagadni nem lehet.

A kérdés, hogy hogyan megyünk tovább? Itt már eltérnek a válaszok. Természetesen maradok a kereszténységnél. 

Augustinus egyházatya nagyon mélyen kifejtette a bűn kérdését és problémáját. A Szentírás nem beszél eredendő bűnről, hiszen ez a megfogalmazás Augustinusi megfogalmazás. Noha ez a szó nincs benne konkrétan a Bibliában, mégsem tagadja a keresztények többsége, hogy kiolvasható a Szentírásból, a minden e világra született ember bűnösségét, és annak folytonosságát. Az hogy ezt ki, hogyan értelmezi részletében teológiailag az más kérdés.

Bejön tehát egy eredetileg nem teológiai felvetés, fogalom az ókori egyházba, amely aztán teológiai kérdés lett. Kezdetben kereszténység az ókori hellén és római kultúrkörben mozgott és természetszerűen hatottak a teológiai felvetésekre a kor filozófia felvetései, így a szabad akarat kérdése is.

Először Tertullianus (160-220) vezette be a teológiába, vette át ezt a kifejezést. Ő volt a a latin kereszténység első kimagasló teológusa, noha 207-ben szakított az egyházzal és a montanistákhoz csatlakozott. Nagyon komoly érzéke volt ahhoz, hogy bonyolult teológia kérdéseket egy szóba, mondatba tömörítsen, pl: trinitas, persona, substantia. A kifejezések megalapozták az Isten kérdés dogmáját, a Szentháromságot. 

Vissza az eredeti témánkhoz! Tertulliánus után Augustinus (354-430) vette át a kifejezést, de már úgy mint akinek komolyan meg is kellet válaszolnia a hozzá kapcsolódó felvetéseket. Véleménye szerint az ember szabad akaratát a bűn korlátozza.  Az ember szabad, de ez a szabadság a bűn miatt meggyengült az emberben, de nem pusztult el. Ahhoz, hogy az akarat ismét szabad lehessen szükséges Isten kegyelmes beavatkozása.

 Az ember akarata természet szerint a rosszra hajlik, és nem a jó felé. Tehát a szabad akarat létezik, még ha hibás is, mert elrontotta a bűn. Szükséges tudnunk a hátteret is. Augustinus nagy kihívója teológiailag az ír származású laikus tanító Pelagus volt. Aki azt tanította, hogy az ember természetszerűleg szabad és semmiféle eredendő bűnterheltsége nincsen. Minden ember tiszta lappal indul mint az első ember Ádám. Az, hogy ki hogyan vétkezik vagy él Isten félő életet, az az ember szabad választásától függ. Az ember tud Isten törvényei szerint élni, a tökéletesség elérhető. Augustinus válasza természetesen az volt, hogy az ember rászorul Isten kegyelmére és legfeljebb addig jut el a bűnös (mert az mindenki az eredendően), hogy amikor választani kell, akkor a rosszat választja.

 Ha tovább mennénk az egyháztörténelemben látnánk, hogy ez a kérdés újra előjött a reformátoroknál: Luthernél, Kálvinnál, akik komolyan tanulmányozták Augustinust és természetesen a Bibliát. Majd megint előkerült az arminianizmus kapcsán, akik azt mondták, hogy minden ember szabad akarattal rendelkezik. Nem mentek odáig mint Pelagius aki tagadta a külső isteni kegyelem szükségességét. Az arminiánusok pusztán azt akarták mondani, hogy nincs predestináció, legfeljebb abban az értelemben, hogy Isten előre tud dolgokat (habár maga Arminius szigorúbb értelemben hitt a predestinációba). Nem tagadták az ember bűnösségét de azt mondták, hogy a bűn az ember akaratát nem befolyásolta érdemben. Elégséges arra, hogy az ember választani, dönteni tudjon a jó és rossz között. Avagy szabadon válaszoljon az evangélim hívására, mert ez a szabad képessége megmaradt a bűneset ellenére is. A kálvinisták   és a puritánok is (akik kálvinisták voltak), ellenben rámutattak arra, hogy az ember totálisan romlott, és a szabad akarat már nem létezik. Tovább mentek tehát Augustinusnál, aki még számolt a beteg szabad akarattal, noha az már nem jól működött, terhelt volt.

Milyen következtetésre jussunk?

Néhány dolgot látni kell:
  • a szabad akarat fogalma nem bibliai, hanem filozófiai.
  • nagyon eltérően súlyozták, magyarázták a szabad akarat kérdését az egyháztörténelemben
  • a bármilyen állásfoglalás nem  a determinizmusról, fatalizmusról alkotott vélemény (ez teljesen más téma).
  • Biblia az ember felelősségét tanítja. 
  • Biblia tanítja Isten megelőző kegyelmét.

 Ahogy én jelenleg értem a szabad akarat kérdését:
Ha már ez felvetődik, akkor úgy látom, hogy az ember eleve terhelten születik a világra. Ez a terheltség a bűnre való hajlam. Az akarat nem független ettől a romlottságtól. Az akarat megromlott, megkötözött és magától nem képes arra, hogy a jóra hajoljon,. Természetesen látható, hogy tud az ember jót akarni,  de önmagától nem tudja a legjobbat. A jó akarása  Isten kegyelmes munkája révén van. Az ember nem silányult le géppé, nem tűnt el az istenképűség, de megtöredezett. Van az embernek mozgástere még a bűn megkötözöttségében is, de olyan módon mint a láncravert kutyának, aki egy bizonyos körön kívülre nem tud menni. Ebben a mozgástérben is felelős az ember. Isten nem fog egészen mást számon kérni, hanem mindenkit a maga mozgásterében, ismeretében.

Egyetértek Augustinussal, hogy létezik szabad akarat, de ez immár terhelt. Szükséges Isten kegyelme. Ám beszéljünk szabad akaratról, de ezt írjuk jól körül és mondjuk ki: tökéletes szabadsággal immár nem rendelkezünk az első ember bűne után. Amikor Isten az embert megszólítja az evangéliummal, akkor szuverén tetszése szerint belenyúl az ember életébe oly módon, hogy az akarata elégséges legyen arra, hogy döntést tudjon hozni Krisztus mellett. Isten tehát ilyenkor munkálkodik és nem az ember természetes képessége miatt ragadja meg a hitet.
 Azért mondom, hogy Isten a szuverén tetszése szerint munkálkodik, mert az ember nem akkor kezd el hinni amikor csak akar, hanem amikor Isten megadja az alkalmatos időt. A kegyelem nem biztos, hogy az ember halálával zárul le. Lehetséges, hogy még éltében,  ez után már nem tud dönteni hiába hallja az evangéliumot. Hasonló eset a Róma 9-ben is megemlített Fáraó: 


 "Mert így szól az Írás a fáraóhoz: "Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön." (Róm 9:17) 

A fáraó immár azért maradt életben, hogy Isten az Ő hatalmát mutassa meg rajta. 

Mi az igehirdető dolga? Semmi esetre sem az, hogy megpróbáljon belelátni az emberbe, hogy vajon számára itt van, avagy lezárult az alkalmas idő. Az evangélium hirdetőjének ez nem dolga. Aki pedig hallja az Isten üzenetét az lehet, hogy érzi Isten vonzását és ilyenkor szól az Ige: nehogy megkeményítsed a szíved, mert ma szól Isten, de kitudja, hogy holnap is lesz e alkalmad válaszolni az Ő hívására.
Ahogy az Ige is figyelmeztet:

 "Ezért, amint a Szentlélek mondja: "Ma, ha az õ szavát halljátok, 
 ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában" (Zsid 3:7-8)


9 megjegyzés:

  1. Mostanában egy házicsoport-alkalmon előjött ez az "örök téma". Az egyik résztvevő nagy magabiztossággal fújta a keresztény protestáns sztenderd-álláspontot,hogy "VAN szabad akarat!!!" (Nem azt mondta: "az én hitem_álláspontom_ismeretem szerint ezt vallom..."), hanem kinyilatkoztatta a frankót.
    Erre én: azért ez nem ilyen egyszerű. Van "szabad?" akaratom,-de ilyen:

    >>Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni."<< (Róma 7:21)

    VálaszTörlés
  2. Ismerős.
    Ép a minap történt, más témában, hogy egy "merev látású" tesó egy tekintélyes bibliaiskolai tanárnak mondta meg a frankót, hogy az Ige mit tanít és slussz...ezen csak mosolyogni lehet.

    VálaszTörlés
  3. nem emlitetted, de magán a katolikus egyházon belül is lezajlott ennek a küzdelme a XVII. században a Janzenisták (akik Kálvinhoz hasonlóan Augustinus követői voltak) és a Jezsuiták között.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a kiegészítésedet döme.
    B.Pascal is érintette témát aki Janzenista volt.

    VálaszTörlés
  5. Hű de jó cikk NaZo!
    Ez (is) valahogy eddig kimaradt nálam.
    A láncravert szabad akarat nagyon jó példa. Talán az megáll, hogy Istenhez kiáltani mindig lehet, mindig szabadságomban hagyja Isten (kivéve ha lejárt számomra a kegyelmi idő, mint pl a fáraónál), a kiáltásomat pedig Isten nem fogja válasz nélkül hagyni, ha nem is azonnal, de elhozza a szabadulás lehetőségének a napját. Persze talán ezt is el lehet puskázni. Te ezt hogy látod?
    Jonas

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. További Jó böngészést, hogy ne maradjon ki semmi:-)

      Törlés
  6. én azt is megkérdőjelezem, hogy a termtés pillanatában létezett szabad akarat. Ádám a legtöbb kérdésben nem dönthetett. Kész tények elé volt állítva, melyekbe nem volt beleszólása

    VálaszTörlés
  7. Valóban. A teremtéskori szabadság nem korlátlanságot jelent. Inkább arról lehet szó, hogy a döntésben szabad volt, belső kényszer nélkül.

    VálaszTörlés
  8. Az igazság az, hogy annyira vagyunk szabadok, amennyire Isten igazságát az egyetemes igazságot betudjuk fogadni. Isten kegyelme nélkül pedig senki sem képes ezt elérni, erről beszélt Augustinus.
    Az ember akarni sem tud semmi jót anélkül, hogy Ő ne segítené, Ő aki nem tud rosszat akarni – és ez Isten kegyelméből, a mi Urunk, Jézus Krisztus által van. ’Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn’ (Rom 14:23). (Augustinus II. levele Pellágiuszhoz Saint Augustine. Against Two Letters of the Pelagians, bk I, ch. III, no.7)

    VálaszTörlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!