Új év küszöbén számtalan életcél lebeghet az ember szemei előtt, ámde, nem biztos, hogy azok valóban értékállóak. Elgondolkodtam,és azt találtam magamban, hogy sokszor azért vannak lelki gondjaim mert nem jól állítottam be a mindennapokban az értékmérőmet.
Felsorolás szerűen, amik igazán fontosak:
1.) A transzcendens valóság, azaz, Isten világának, szeretetének, kegyelmének a befogadása, megélése, az ebben való megnyugvás.
Mi emberek itt a földön olyanok vagyunk mint a nyüzsgő hangyaboly. Azt hisszük, hogy a látható mi kis világunkban a javak, vágyak, elképzelések, és ezért történő teperéseink az életünk fő céljai. Pedig ezek csak eszközök. A földi életünk hamar lepereg. Mi okból is vagyunk itt? Talán az a megközelítés áll hozzám közel, ha a földi életet egy iskolához hasonlítom. Ez az iskola felkészülés az örökkévalóságra. Oda rendeltetett az ember, annak érdekében történik minden ma, a földi életünkben. Isten szeretete határtalan, ennek a megtapasztalása pedig eszméletlenül fontos. Ez kell, hogy alapja legyen az életemnek, enélkül minden amit teszek, teszünk csak bolyongás, és céltévesztés.
2.) A család, a szeretteink érdeke mindenek előtt van. A családot nem szabad beáldozni sem a munka, sem a különböző tevékenységek, kedvtelések, de még az egyházi élet a gyülekezeti szolgálatok oltárán sem! Amiben még tévedhetünk az az, hogy az anyagiakra tesszük a hangsúlyt a családban, pedig az valahol a sor végén kell, hogy legyen! Vagy az elvárásokra, mintha ez lenne a kapcsolatok, a rend mozgatórugója, pedig ez inkább megakasztja a dolgokat. A szeretet kapcsolat a legfontosabb, ahol feltétel nélküli elfogadás, befogadás a fő jellemző. A szülő szeretetének és annak kimutatása soha, de soha nem szabad, hogy feltételhez legyen kötve! Ez egy életen át tartó tanpálya, de elengedhetetlen a fejlődés! Csendben jegyzem meg, hogy ezen a téren óriási az én hiányosságom, de merem állítani, hogy ez nagyon, de nagyon nagy probléma az egész világban is. Sajnos ez a keresztényekre is igaz. Sőt, továbbvíve az analógiát, gondolatot, a keresztény egyház, gyülekezet is egy család. Ahol a feltétel nélküli elfogadás, befogadás és szeretet kell, hogy domináljon! A megfáradtak, az életben, a bűnöktől megterheltek, a lelkileg szükségben lévő emberek oázisának kéne lenni, ahol Krisztus lábainál, testvéri szeretetben, elfogadásban békét találnak. Isten őrizzen minket az érdek, az ideológia, a teológia, bibliai látások, a törvények, a hagyományok, az családi/egyházi/gyülekezeti rendelkezések keresztülpasszírozásától, mert ezekben önmagukban nincs béke, szeretet, megnyugvás. A szülők, lelkészek, gyülekezet vezetők tudatos döntése, harca kell, hogy legyen a szeretet oázisának a kialakítása, és nehogy a család vagy a gyülekezet a törvény zsinagógájává váljon!
3.) A másik emberrel tegyek jót! Miért élek a világban? Hogy a saját érdekeimet, világlátásomat megvalósítsam, alig tudomást véve a környezetemről? Nem! Isten minden embert szeret. Krisztus minden embert hív és értékesnek tart. Tartsam én is értékesnek a környezetemben élőket, tegyek jót ott ahol tudok! Hallgassam meg az embereket, legtöbbször csak erre van leginkább szükségük. Az jó, ha Isten szeretete Krisztusban szóba hozható, de ne hengereljem le az embereket a teológiámmal! Nehogy azt gondoljam, hogy Istennek nincs gondja a bűnösökre, csak úgy, hogy az életük miatt ítéletet hirdet! Nem, Isten szereti az embert, csak ezt nem tudják, nem hiszik. Éljek, mozogjak, cselekedjek úgy, hogy ez a világ eredetileg Istené és az itt élő emberek is eredetileg Isten tulajdonai!
Bizonyára a sort lehetne folytatni, nekem ez a három pont jutott az eszembe. Mindenkinek kívánom, hogy ezekben fejlődjön ebben az évben is!
